A Kutatók Éjszakája idei programsorozatában a Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium is különleges előadással várta az érdeklődőket. Szemigán Dorottya Henrietta munkatársunk Kód és költészet – líra az algoritmusok korában címmel tartott prezentációt szeptember 26-án.
Az előadás során a közönség megismerhette, mitől tekinthető önálló műfajnak a digitális irodalom, és hogy miként hatott az írás és az olvasás folyamataira a számítógép, valamint a hálózat nyújtotta lehetőségek világa. Szemigán Dorottya Henrietta történeti áttekintést is nyújtott a 13. század logika- és kombinatorikatörténetétől kezdve a 20. századi avantgárd mozgalmakon át egészen a modern kori szöveggenerátorokig.
A hallgatóság a digitális irodalom alműfajainak rövid bemutatását követően számos példát láthatott a digitális kombinatorikus költészet különböző formáira, valamint megismerhette ezen alkotási forma némely fontos nemzetközi és magyar művének részletes elemzése mentén azok művészettörténeti kontextusát, hátterét, a költészeti hagyományhoz kapcsolódó viszonyát, illetve az egyes szöveg- és versgenerátorok szerkezeti felépítését, működésmódját. A legbátrabbak maguk is kipróbálhatták, hogy miként lehet ilyen módszerrel verset írni.
Az esemény megmutatta, hogy a digitális irodalom műfaja nem csupán technológiai bravúrként, kuriózumként értelmezhető, de a digitális művészet ezen területe mára kulturális örökségünk részét is képezi, amelyben a hagyomány és az innováció szorosan összefonódik.